Cégtörténet

Jelen vállalkozás elődje egy un. kisipari vállalkozás volt, amelyet 1980-ban hozott létre Pálfalvi Imre. Az első évben még egyszemélyes vállalkozás egyszerű berendezéseket gyártott, amelyeket a fogtechnikusok használtak. Később egyre több fő alkalmazottal dolgozott a vállalkozás, és egyre bonyolultabb gépeket hozott létre. A kelet európai társadalmi változásokkal 1989-ben megnyílt a lehetőség, olyan vállalkozások alapítására is, amely már lehetővé tette a tőkekoncentrálást, és egy nagyobb volumenű vállalkozás beindítását. Ekkor a kisipari formából, Kft formára váltott a vállalkozás.

Ez a fordulat jelentős változást hozott, a cég 1995-ben új telephelyet vásárolt nagyarányú műszaki fejlesztésbe kezdett, bővült az alkalmazottak száma, főleg magasan képzett szakemberekkel, és fejlesztőmérnökkel, új modern gyártási technológiát vezetett be, majd elindult a nemzetközi piacok felé.

Jelen

Az idők folyamán átalakult a cég termékportfóliója is, a korábbi egyszerű berendezések helyett elkezdtünk, nagy hozzáadott értéket és magas szellemi ráfordítást, tudást igénylő berendezéseket fejleszteni. Ezek a berendezések ma már megtalálhatók a világ minden táján, és nagy megelégedéssel szolgálják a használóikat. Nagy súlyt helyezünk az innovációra, ezért egy állandó műszaki fejlesztő csapatot hoztunk létre, amely a piac igényeit követve, folyamatosan új berendezéseket fejleszt, vagy a régieket igazítja az aktuális igényekhez.

Különleges súlyt kap nálunk a szerviz ellátás. Arra törekszünk, hogy a világon sehol ne legyen olyan gép, amely műszaki hiba miatt nem tud dolgozni. A berendezéseket úgy terveztük, hogy néhány fő részegységből áll, amelyek cseréjével a hiba azonnal elhárítható. A hiba megállapítása nagyon egyszerű, amelyet oktató anyagok segítenek.

Filozófiánk

A legjobb minőséget elérhető áron.

Content

Silvercast

Silvercast "A" öntőgép

Hexacast

Hexacast "A" öntőgép

cad/cam

Új CAD/CAM Rendszer

IDS 2017

IDS 2017 kiállítás

Bejelentkezés

Regisztráció

Ajánlatkérés

Nincs bejelentkezve

Kérjük regisztráljon, és akkor jogosult lesz az árak megtekintésére.

NKFIA támogatás
NKFIA támogatás
Szechenyi
Pi dental Fogászati Gyártó Kft. külpiaci megjelenéseinek támogatása
VEKOP-1.3.1-16-2016-00106 azonosító számú projekt